A személyiségen belüli folyamatok többsége így vagy úgy a szorongáshoz kapcsolódik. A szorongás olyan kellemetlen belső állapot, melyet az emberek igyekeznek elkerülni, vagy próbálnak megszabadulni tőle. Freud a szorongást olyan veszélyjelzőnek tartotta, amely figyelmezteti az ént, hogy valami rossz vagy kellemetlen dolog fog történni. Freud, ahogy a személyiséget is 3 részre osztotta, úgy szintén 3 féle szorongást különböztetett meg:

A legalapvetőbb a reális szorongás. A reális szorongás a külső világ valós fenyegetései vagy veszélyei miatt érzett félelem. Olyan félelem ez, amelyet akkor érzünk, amikor rádöbbenünk, hogy megharaphat bennünket egy kutya, összetörhetjük az autónkat, ránk üvölthet valaki valami súlyos hiba miatt a munkahelyünkön, vagy megbukhatunk a vizsgán. Ahogyan a neve is mutatja, a reális szorongás az objektív valóságban gyökerezik. A reális szorongástól való megszabadulás egyik módja, ha elkerüljük azt a helyzetet, amely ezt az érzést okozza, vagy ha egyszerűen kimenekülünk belőle.

A második szorongásfajta a neurotikus szorongás. Ez – egy többnyire – tudattalan félelem attól, hogy az ösztönén impulzusai kikerülnek ellenőrzésünk alól, és olyasmit teszünk, amiért büntetés jár. Aki erős neurotikus szorongást él át, folyton amiatt aggódik, hogy ösztönénje kibújik az én ellenőrzése alól (bár az aggodalom maga tudattalan). A neurotikus szorongás nem maguktól az ösztönénimpulzusoktól való félelem, hanem attól a lehetséges büntetéstől, amely azért jár, ha kifejezzük azokat. Ennek a szorongásnak is van egyfajta valóságalapja, mivel az emberek gyakran bűnhődnek impulzív viselkedésükért, különösen ha az adott magatartás társadalmilag helytelen. A reális szorongással ellentétben azonban a veszély a személyen belülről, az ösztönén vágyaiból ered. Éppen ezért a neurotikus szorongással nehezebb megküzdeni, mint a reális szorongással. Vagyis vezethetünk óvatosan (de lehet, hogy továbbra is rettegünk egy balesettől), felkészülhetünk alaposan a vizsgára (de bennünk lehet az, hogy túl keveset tudunk) és elkerülhetjük a veszélyes kutyákat (de sosem tudhatjuk, hogy a következő sarkon nincs-e ott egy megvadult kóborkutya?), de nem menekülhetünk saját ösztönénünk elől: mindig számolnunk kell azzal a veszéllyel, hogy kikerül az ellenőrzésünk alól.

A harmadik típusú szorongást morális szorongásnak nevezzük. Ez akkor lép fel, amikor megszegtük (vagy megszegni készülünk) a saját magunk által elfogadottnak vélt erkölcsi és morális szabályainkat. Ha morális érzékünk tiltja a csalást, és megkísért a csalás lehetősége, akkor morális szorongást élünk át. Ha erkölcsi érzékünk tiltja a házasság előtti szexuális kapcsolatot, és éppen arra készülünk, hogy lefeküdjünk valakivel, morális szorongást érzünk. Szubjektív szempontból a morális szorongást, mint bűntudatot vagy szégyent éljük át. A morális szorongás tulajdonképpen a felettes én részét képező lelkiismeretből ered. Minél erősebb a felettes én, annál valószínűbb, hogy morális szorongás lép fel. Ahogyan a neurotikus szorongás esetében, itt is világossá kell tennünk, hogy ez miben tér el a reális szorongástól. Habár a társadalom gyakran bünteti az embereket az erkölcsi szabályok áthágásáért, mégsem a társadalmi büntetés képezi a morális szorongás alapját. Forrása belül, a lelkiismeret működésében keresendő. A neurotikus szorongáshoz hasonlóan, ezzel is nehéz megbirkózni. Ahogyan az ösztönénünk elől, úgy a lelkiismeretünk elől sem futhatunk el.